Privatizálná a Pénzügyminisztérium József nádor téri épületét Varga Mihály
A tárcavezető egy interjúban tarthatónak nevezte az idei büdzsé számait, de ha év közben a helyzet úgy kívánja, módosíthatnak rajta.
A tárcavezető egy interjúban tarthatónak nevezte az idei büdzsé számait, de ha év közben a helyzet úgy kívánja, módosíthatnak rajta.
Érdekes részleteket árult el a hevesen kritizált fa keletkezésének történetéről.
Megújult a 2016-ban fátlanított József nádor tér a fővárosi Belvárosban. A kőtengernek is beillő tér felmondja a historizáló leckét alapfokon, a két szökőkút viszont inkább a provincializmust képviseli. A fák túlélése kérdéses, ha kitiltanák az autóforgalmat, akkor jobbak lennének az esélyek, de akkor meg minek a mélygarázs a tér alá, minek vágták ki a régi nagy fákat.
Szentgyörgyvölgyi Péter lapátot ragadott.
Elfogták annak a budapesti szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, akik újra túlszámlázással húzták le a külföldi vendégeket.
Többen megdöbbentek, hogy a magánpénzből épülő mélygarázs tetejére tervezett parkba parkolóhelyeket is kialakítanak. A felszíni rendezést ráadásul közpénzből fizetik.
A József Nádor téren található szórakozóhely a jól ismert átverős módszerrel dolgozott.
Már javában zajlanak az épülő háromszintes, 525 férőhelyes mélygarázs kivitelezési munkálatai a belvárosi József nádor téren.
Tőkeerős társaság építene luxusszállót a József nádor térre, meg ott a Pénzügyminisztérium is - milyen rosszul mutat a tér másik felén egy átmeneti szállás 64 asszonynak.
Az elmúlt napokban világháborús maradványokat, szerdán pedig egy középkori temető egy részét találták meg a József nádor téren.
Furcsa dolgok derültek ki a szaúdi milliárdosról, aki megszerezte az Orbán Viktor vejéhez köthető cégektől a József nádor téri volt Postabank-székházat.
Tarlós szerint a szálló megszüntetésének semmi köze a Tiborcz-féle szállódaépítéshez.
Tiborcz István megint kifarolt egy cégből, ami vélhetően jó lóra tett. Eladta ugyanis a közvetetten hozzá köthető vállalkozást, amely megvásárolta a volt Postabank-székházat, amiből jó eséllyel kapcsolódik egy luxusberuházáshoz.
Állítólag luxushotel beruházás formálódik a kicsupaszított József nádor téren, s a 444.hu úgy tudja, hogy a projekt körül mozog a kormányfő veje (is). Legalábbis a téren lévő két szóbajöhető ingatlan közül az egyiket megvette egy Tiborczhoz köthető vállalkozás.
Kivágták az összes fát a fővárosi József nádor téren, mélygarázs építése miatt. A munka a tervek szerint két évig tart, és 4,5 milliárd forintba kerül.
A kertészeti szakemberek szerint olyan a fáknak a puhab, mint a fogtömés. Ha viszont ez így van, akkor leginkább olyan, csúnya amalgámtöméshez hasonlítható, amely leginkább elképedést vált ki.
Hétfőtől várhatóan két évig módosított útvonalon jár a 15-ös és a 115-ös busz a József nádor téri mélygarázs építése miatt – hívta fel a figyelmet a BKK.
Nemsokára kivágják a fákat a fővárosi József nádor téren, és megkezdik a mélygarázs építését. A munka a tervek szerint két évig tart, és 4,5 milliárd forintba került – írja a Népszabadság.
Nem hátráltak, ugyanis mint a demonstráció szlogenje is jelzezte, úgy érzik, már nincs hova. Kedd este 6 órakor kezdődött a József nádor téren a Nincs hová hátrálunk elnevezésű tüntetés, ahonnan a NAV-székház érintésével a Kossuth térre vonultak a tüntetők. A Kossuth téren bejelentették, hogy a tanárok sztrájkra készülnek. Már a beszédek alatt lökdösődés kezdődött a parlamenti főlépcső előtt, többen a földre ültek, a rendőröket sörös dobozokkal dobálták meg, egy embert kiemeltek a rendőrök a tömegből. A tüntetők első sorába a rendőrök könnygázt fújtak. A vidéki nagyvárosokban párszázan követelték a kormány lemondását. A szervezők bejelentették, az első, 2015-ös nagy demonstráció január 2-án lesz az Opera előtt.